Vipassana – 10 nap 100 óra meditáció

Olvasási idő : 3 perc

Ez volt életem első elvonulása és már nagyon vártam. Óriási egóval indultam neki. Komolyan azt gondoltam, hogy úgy is kirázom a kisujjamból. Ha tudok 56 napon keresztül gyalogolni és nem feladni, akkor 10 nap ülés... Meg se fordult a fejemben, hogy lehetnek olyan pontok, hogy komolyan el akarok onnan majd menekülni. Na de. Ez nagyon közepe

vipassana

Az első nap egész könnyű volt, ez jól alá is tolt az egómnak, de a harmadik naptól már elkezdtem zuhanni és a hatodik pedig teljes meggyötörtségben telt. Goenkaji az elején azt mondta, hogy 

 

 

 

 

egy szellemi műtétet fogunk végre hajtani magunkon érzéstelenítés nélkül...

Akkor nem hittem el vagy inkább nem tudtam elképzelni, hogy ez hogyan fog történni, így lepattantak ezek a kijelentések. A hatodik napon viszont előjöttek a leggennyesebb érzéseim, amikkel eddig még sosem szembesítettem magam, most viszont kezdenem kellett velük valamit és nem volt menekülés.

tt tudatosult az, hogy mennyire nem a valóságot látom, hanem a belső elképzelésem káprázatát és, hogy egy "benézés" hatása, hogyan gyűrűzik át a következő órákra, napokra, hetekre sőt évekre, korszakokra.

A tanfolyam azzal segített a legtöbbet, hogy napközben a lehető legminimálisabb utasításokat kaptuk a gyakorlásra vonatkozóan és mivel nem lehet beszélni, ezért összehasonlítani sem tudtuk a tapasztalatainkat, így tényleg nem volt viszonyítási alapunk, ami hihetetlen szabadságérzést adott.

Életemben először voltam olyan helyzetben, hogy nem volt lehetőségem a másokkal való összehasonlításra. Az, hogy nem volt kihez mérnem magam, hihetetlenül felszabadító érzés volt.

Az, amit megtapasztaltam az az én saját valóságom volt. Teret és létjogosultságot kaptak azok az érzéseim, amik adott pillanatban vagy az adott folyamatban feljöttek. Nem tudtam megkérdőjelezni magamat, mert az volt az egyetlen, amit ismertem.

Nem tudtam rá büszkének lenni vagy nem tudtam csalódni azért, mert mások előrébb vagy hátrébb tartanak. Az egyetlen mérce és az egyetlen személy, akivel küzdöttem az saját magam volt. Saját magamat kellet megugranom, saját magam által.

A Nemes Csend, amire a tanfolyam elején fogadalmat tettünk, az egyik legnagyobb értékké vált  az életemben. A Nemes Csend a test, az elme és beszéd csendjét jelenti. Se testbeszéddel, se szemkontaktussal, semmivel nem lehetett kommunikálni a tanfolyam alatt.

Mivel a fizikai érzékelések csatornáját a lehető legnagyobb mértékben visszavontuk, így teret kapott egy finomabb szintű érzékelés is. Az együtt lakás során nagyon szépen kialakult egy rutin, amiben együtt áramlott a csoport és a kommunikáció hiánya nem okozott semmilyen fennakadást.

Viszont, amit hihetetlen változásnak éltem meg az az, hogy az a szemléletmód és hozzáállás, amit itt a tanfolyamon elsajátítottunk az tartósnak bizonyult.  Már lassan két hónap eltelt, de majdnem minden nap gyakorlok, mert most érzem először azt, hogy ezzel a technikával már soha többet nem fogok annyira lecsúszni, mint ahonnan három éve indultam.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *