Ego vs Lélek

Olvasási idő : 3 perc
Ha az ember nem ismeri el önmagát, akkor ki fogja? Vissza-visszatérő élményem, hogy kérdezek valamit és nem kapok rá reakciót. Ez mindig elbizonytalanított. Annyira, hogy végül a létezésemet is megkérdőjeleztem. Valóban kérdeztem? Valóban adtam ki hangot? Valóban itt állok?  Van-e létjogosultsága annak, hogy létezem? 
buddha-2389175_1920
Újra és újra belefutok ugyanazokba a problémákba a megélhetéssel és megéléssel kapcsolatban. Meg-élni. Ugyanaz a szó és még is használható fizikai, érzelmi, mentális és spirituális értelemben is. Meg-élés. Egyesíteni, integrálni és harmonikusan elrendezni a külső és belső világot.

Elismerem és megélem a vágyaimat. Elismerem és megélem az érzéseimet. Elismerem és megélem a történéseket. Elismerem és megélem az életet. Megélek az életben. Megélem az életet. Ha kimondod ezeket a mondatokat, mennyire hangzik igaznak?

Itt-ott mindig felbukkan egy-egy eltemetett érzés, amivel túl fájdalmas lenne szembesülni. Amikor azt mondom, hogy jogom van megélni az érzéseimet, akkor valójában nem a külvilággal harcolok, hanem saját magammal. Mert az ego az, ami nem adja meg a zöld utat a szabad megélésre. Ezt nem szabad, azt meg kell csinálni, emez így illik, amaz úgy is hülyeség. Én ásom el magamat, saját magam előtt. Félelem, düh, vágy. Ezek mozgatják az egot. De mennyire lehet igazán megélni az életet, ha ennyire korlátolt a kiinduló pont?

Amióta futtatom ezt a gondolatmenetet a pulzusom egyre szaporább. Úgy érzem, mintha egy pillanat alatt visszarepültem volna a szülőszobába, ahol újra kellett éleszteni, mert nyakamra tekeredett a köldökzsinór.

Egészen eddig csak kerestem, hogy milyen hatása lehetett az életemre ez a születéstörténet. Az első, amit felfedeztem az az állandó légszomj és az érzés, hogy soha sincs elég terem. Ilyen vagy olyan módon, de mindig be vagyok szorítva valamilyen helyzetbe. Pedig valójában nem a helyzet szorít, hanem az egom.

Három éve már, hogy keresem ennek az oldását és most végre mintha közelednék a válaszaimhoz.  Amikor pénz nélkül utaztam, az is egy nehéz születés volt. Egyszerre nyomasztó és felszabadító. Félelmetes és örömteli. De még is tökéletes egységben a fizikai és szellemi világgal. Akkor éreztem életemben először azt, hogy van terem minden értelemben és minden szinten. Sokáig azt hittem, hogy ez az állapot csak a különlegesen extrém helyzetnek volt köszönhető.

Később viszont megfordítottam a gondolatmenetet és elkezdtem keresni a megoldást arra, hogy hogyan lehetne ezt visszahozni. Hiszen ha egyszer sikerült, akkor másodjára is sikerülhet. Az én testemben és elmémben zajlott a folyamat és ezek még mindig velem vannak, miért ne sikerülhetne.

Végül egészen konkrét választ kaptam a hogyanra. Tisztelet, kíváncsiság, elfogadás. Ezek a minőségek adnak teret és létjogosultságot, mindennek és bárminek, ami felbukkan az életünkben. Ha a félelmet felülírja a kíváncsiság, a dühöt az elfogadás, a vágyat a tisztelet, mit gondolsz mi fog történni? Csoda.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *