Az Abbey

Olvasási idő : 3 perc
Az indulás után, katasztrofális állapotban érkeztem meg az Abbeybe. Éjjel alig bírtam aludni a fájdalomtól, reggel alig bírtam felkelni, a reggelit végig sírtam, már a harmadik buencaminozóst egy kanál vízben meg tudtam volna fojtani és még egy lépést sem tettem aznap. Megszánt a sors és összehozott egy argentin lánnyal, aki Kundalini jógát tartott adományért ha talált megfelelő helyet és az időjárás is kegyes volt.
abbey

Vele kicsit helyre rázódtam és jobb kedvem lett. Délelőtt 10-11 óra körül volt, amikor az Abbeyhez értünk. Neill a templom tulajdonosa és Cornelia ex-zarándok/visszatérő önkéntes fogadta a zarándokokat és meséltek az épület történetéről. Utolsónak maradtam és végül felajánlották, hogy lesátorozhatok a kertben. Később kiderült, hogy itt utolsónak lenni nagy érték. Mindig belőlük lettek a jó sztorik. Vagy furcsák. Vagy furcsán jók. Franc se tudja.

Neillben nekem először a kamerája és a fényképezős pózolása nagyon furcsa volt. Nem tudtam hova rakni, de azt se értettem, hogy miért lettem erre figyelmes. Később, amikor eljöttem tőlük megkerestem facebookon és hanyatt estem a meglepetéstől. Nelson Mandela-val pózol a profilképén. Uramatyám, ki vagy te ember... Just a guy who fix the abbey... És amíg ott voltam, igazából nem is tudtam meg róla semmit, mert vagy rólam vagy az abbeyről beszélgettünk.

Cornelia egy terapeuta, meditációval gyógyít. Meg a kisugárzásával. Egy igazi jelenség. Az ő történetében az verte ki nálam a biztosítékot, amikor elmesélte, hogy az egyik osztályát egyszer elvitte egy világ körüli útra az érettségi után. Tessék? Én ilyenekből miért maradok ki...

Az Abbey egy felújítás alatt álló templom. Amikor megvették, tele volt dzsindzsával. Mára a kert a szépen rendezett. Van zöldség, gyümölcs, virágágyásuk. Az épület áll, de nagyon romos. A terület még nincs annyira kint, hogy teljesen csendes legyen, de annyira bent sem, hogy túlságosan zavaró lenne.  Szerettem ott lenni, nagyon különleges a hely kisugárzása.

Sokat gyógyultam itt, köszönhetően Cornélia és Neill figyelmességének. De a legnagyobb hatással még is maga az épület volt rám. Az utolsó előtti reggelen teljesen átlényegült az egész hely. Már nem füvet és téglákat láttam, hanem a tükörképemet. Minden egyes részlet emlékeztetett magamra valamilyen formában. A kert gondozottsága, az épület lerobbantsága, a távolról beszűrődő építkezés zajai, az épületben játszó gregorián dallamok. 

Vajon a pillanat volt különleges vagy mindig ennyire tükröződünk a világban, csak vakok vagyunk ezt észrevenni?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *